Igaz, hogy mi Pilisszentlászlón lakunk, de sem ott sem az agglomerációban nem találtunk ilyen színvonalú óvodát. Már két éve járunk ide, de megéri a sok autózás. Ambrus fiam hyperaktív, de itt az óvónők megoldást találtak a problémánkra. Kisfiam kiegyensúlyozott, nyugodtabb, mint korábban. Látszik rajta a rengeteg foglalkozás a családias légkörben. Külön köszönet a játszóházért, így rossz időben le tudja vezetni az energiáját. Az iskolai előkészítő foglalkozásoknak köszönhetően biztosítva látom fiam zökkenőmentes iskola kezdését. Örök hála, hogy megszerettették vele a főzelékeket és a gyümölcsöket.
Buday Tünde
A kislányom fejlődése fontos számomra. Hétről hétre érzékelem a fejlődését, változását. Magas szakmai színvonalat, odafigyelést tapasztalok. Nagyon jó, hogy idegen nyelv elsajátítását is lehetődé teszik. Odafigyelnek a gyerek több irányú fejlődésére.
Tóth Katalin
2 éve járunk, még a Tomboldába jöttünk be egy nyílt napra. Az elmúlt 2 évben folyamatosan történtek fejlesztések, mind tárgyi, mind szellemi téren. Az óvónéni felkészült, igazi PEDAGÓGUS. Az óvoda dolgozói kedvesek, segítőkészek. Szentendrén a többi magánóvodához képest jók az árai.
A. Bea
Amikor a gyerek mozgásigényét már nem tudtam otthon kielégíteni, elkezdtem az interneten keresgélni. Rátaláltam a Tomboldára és egy ismerősöm hallott róla. Gondoltam kipróbáljuk. 1,5 éves volt a kisfiam és a csúszda teljesen elbűvölte. Aztán a 2. születésnapját is itt tartottuk meg. Mivel időközben kistestvére született, hasznosabbnak gondoltam, ha szakemberek foglalkoznak vele és nem szólongatom állandóan, hogy a kicsire vigyázz. Hamar ment a beilleszkedés, nagyon gyerek centrikusak az óvónénik és nagyon megkönnyítették a beszoktatást. A kisfiam utána jóval kiegyensúlyozottabb és kezelhetőbb lett. Verset tanult meg és türelmesebb lett. Mindenképpen olyan közösségbe szerettem volna íratni, ahol a legtöbbféle dologban ki tudja próbálni magát és számomra, mint szülő minél előbb kiderüljön, miben tud sok-sok sikerélményt átélni és hasznosan kitöltse az életét. Szerettem volna, ha nyelvet tanul és az önállóságot is megszokja. Nagyon elégedett vagyok a választásommal.
Kiss Gáborné
